A szürke (és a vörös) gém

Halastavak, folyók vagy nagyobb vízzel borított területek környékére tett kirándulásaink során szinte mindig találkozhatunk egy táplálékkeresésben megzavart, gólya nagyságú, de színezetében, karcsúságában a közismert gólyánktól mégis elütő, hatalmas vízimadárral. Mostanában az iskola mögötti csatorna szélén is gyakran megjelenik. Ez a nagy madár a szürke gém. Bár nagynak látszik igazából egy jókora „tollseprű”- ugyanis a súlya csupán 1-2 kg. A vízparti etetőkarókon ülve, mint valami kísérteties szobor lesi mozdulatlanul a vizet, pontosabban az abban úszkáló halat. A szürke gémről van szó, amely Európa legnagyobb testű gémfaja. Eszmei értéke 50-ezer Ft. Bizonyos mértékig valóban hasonlít a gólyához, bár alaposabban szemügyre véve számos különbséget fedezhetünk fel. Testének színezete halvány kékesszürke, nyaka és feje hamvasan fehér. Fejtetejéről feketés színű dísztollak nyúlnak hátrafelé, ami távolabbról is jól látható. Csőre jóval rövidebb, mint a gólyáé, és nem piros, hanem sárgásbarna. Repülés közben a gémfélékre jellemző módon – behúzott nyakkal szeli a levegőt. Figyeljük meg, hogy a gólya kinyújtott nyakkal repül! Rokona a 250-ezer Ft eszmei értékű, fokozottan védett vörös gém hazánkban szintén elég gyakori fészkelő. Sokkal óvatosabb madár, mint szürke rokona. Míg a szürke gém magas fák koronájában nagyobb telepekben költ, addig a vörös gém avas nádasokban kisebb kolóniákban fészkel. Termetre is kisebb az előbbi fajnál és színezete is eltérő. Gesztenye-vörös nyaki és begytáji tollairól, sötét palaszürke háti és szárnyszínezetéről még a természettel most ismerkedő kiránduló is felismerheti. Mindkét madárfajunk sokféle apró hallal is táplálkozik, bár a vörös gém igen sok vízi rovart, rovarlárvát, sáskát, békát is fogyaszt.  Halastavaknál, de főként hal-ivadéknevelő gazdaságokban nem túl szívesen látott vendégek. Ha riasztása egyes esetekben indokolt is, oktalan, meggondolatlan pusztításuk a természetvédelem és a környezeti egyensúly fenntartása szempontjából mindenképpen kerülendő.

Szöveg: Agárdy Sándor     Fotók: Danku János

A jégmadár

A mezőladányi Tisza-part szinte áthatolhatatlan füzeseiben egy öregebb fehér nyár víz fölé hajló száraz ágán csillogó tollú apró madárka üldögélt. Majd félóra hosszat figyeltem vadászatát, mely többször is eredményes volt.  A jégmadár, melyet a kolibrikhez hasonlóan „repülő drágakőnek” is nevezhetnénk egyike hazánk legszínpompásabb madarainak. A házi verébtől valamelyest nagyobb testű. Folyók patakok, bő vizű csatornák, vagy tiszta vizű tavak környékén találkozhatunk vele.  Megtalálható a dögei Csedmóna partján éppúgy, mint a Rétközi tónál. A nyáron az iskola melletti csatorna partján is megfigyeltem. Igen éber, vigyázó természetű, ezért alaposabb megfigyeléséhez távcsőre van szükségetek. Alakja és színezete alapján könnyű felismerni.

Aránylag apró testéhez képest nagy feje és nyílhegyszerű hosszú csőre van. Háta fénylő kékeszöld, a fej és a szárnyak feketés árnyalatú sötétzöldek. A szem két oldalán egy-egy barna sáv húzódik a szárnyak tövéig. Csillogó sárga torka, barna melle és hasalja csodálatos színpompába öltözteti. Többnyire egy-egy víz fölé hajló ágon üldögél – figyeli a melegebb part menti vizet. Amennyiben megfelelő zsákmányra van kilátás, fejét megemeli, majd valóságos torpedóként csapódik a vízbe. Leginkább apró halakra vadászik, melyeket a víz alatt kap el, s csőrébe a ficánkoló halacskával – elfogyasztani visszaszáll üldögélő helyére. Ezen kívül elkapja a nagyobb testű vízi rovarokat, csigákat is. Lábai aprók, s igen nehézkes velük a járás – inkább az ágakon való kapaszkodáshoz idomult.

Fészkét partoldalakba vájt méter hosszú üregekbe építi. Hófehér tojásai alá alomként meg nem emésztett halszálkadarabokat, a rovarpáncélok kitintörmelékeit kotorja, s ezen költi az üreg tágabb belső végében 6-7 fiókáját.

A horgászok is sokszor megfigyelhetik a jégmadarat, amint a víz fölött tiit-tiit hangját hallatva egyenes vonalban végig repül. Télen, ha a vizek befagynak, délebbre költözik. Meleg források, be nem fagyó csatornák környékén azonban áttelelő példányaival is találkozhatunk. Ne feledjétek, hogy a jégmadár 50-ezer Ft eszmei értékkel védett madarunk! Neve a német „eisvogel” tükörfordítása. A nyelvújítás korában megpróbálkoztak a „ jegér” elnevezéssel, de ez nem terjedt el. Egyes nyelvjárásokban a „vízi király” illetve a „dunapáva „elnevezései mindenesetre igen találóak.

Szöveg: Agárdy Sándor Fotó: Danku János

Hétfőn hiánytalanul megérkeztek a tankönyvek az iskolába. Minden tanuló az első tanítási napon fogja megkapni a könyveket.

Szabóné Balogh Erika tanárnő, tankönyvfelelős

A kuvik

Egy apró ragadozómadarat szeretnék bemutatni, melyről ostoba babonák keringenek. A kuvikról van szó, mely latin neve szerint Pallas Athene istennő szent madara volt. / Athene noctua/. Legalábbis a régi görögök így tartották, igaz a görögországi egy alfaja a mi kuvikunknak.  Még a korabeli pénzérméken is megjelenítették. Hazánkban a babonák iszapjában gyökerezve, „halálmadárnak” mondják. Ezért a köztudatban elterjedt elnevezés miatt számos téves előítélet él még napjainkban is ez iránt a kedves kis „tollpamacs” madárka iránt. Könnyű rájönni a halálmadár elnevezésre, ha megismerjük e madárfaj táplálkozási szokásait. Éjjel és nappal egyaránt vadászik rovarokra, kisebb rágcsálókra, apró madarakra. Hajdanában, amikor közvilágítás még nem létezett, falusi és városi házaknál, ha beteg vagy haldokló, esetleg halott volt, gyakran reggelig égett a lámpa.  Az ablakból kiszivárgó fénykörébe gyűjtve a számtalan éjjeli bogarat, lepkét.  A kuvik természetesen a rovarok nyüzsgésére megjelent a zsákmány reményében és gyakran jellegzetes „kui-kui” hangját hallatta, melynek hallatán a haláltól, az esetleges betegség rosszabbra fordulásától félő ember babonás erőt tulajdonított e madárnak. Szintén a közhiedelemmel ellentétben, akárcsak a többi bagolyfaj, a kuvik is lát nappal. Ez a kistestű, nagyfejű, hosszú lábú- kb. 20 cm-es madárka sokszor naphosszat üldögél faágakon, villanypóznákon, kéményeken. Nálam a szomszédban egy nem használt kéményben van a fészke is. Egy gépkocsinak ütköző, s a fején szerencsére csak felszínesen sérült, de már röpképes fiókáját néhány napig még nevelgettem is, amig el nem tudott repülni. Ez a madárka látszik az egyik fotón is. A látszólag egykedvűen figyelgető állat közeledésünkre testét és fejét érdekesen meg-megbiccentgeti, majd alacsonyan suhanva tovaszáll. Rovarokra a szürkület beálltával kezd vadászni, míg az éjszaka sötétjében a kisemlősökre, egerekre, pockokra jelent nagyobb veszélyt. Színezete nem túl feltűnő, hiszen barnás hátoldalán fehéres sávok és pettyek teszik még rejtőbbé tollszínét. Telente bátrabban bemerészkedik az emberi településekre is. Ilyenkor igencsak tizedeli a házi verebeket. Fészkét is emberközelbe építi, faodvakban, házak hasadékaiba, padlásokra. Természetkutató szakkörünk tagjai a Litki bekötőút mellett több mesterséges kuvikodút is kihelyeztek ez év tavaszán.  Hazánkban 100-ezer Ft eszmei értékkel, védelem alatt áll!

Szöveg: Agárdy Sándor.    Az ágon figyelő kuvik  fotóját Danku János készítette.