Iskolai hírek
OVISULI 20252025. március 6-án a hagyományos Ovisuli keretén belül nagycsoportos óvodásokat láttunk vendégül egy vidám, játékos iskolahívogató foglalkozáson. A gyerekek nagy izgalommal érkeztek, hogy betekintést nyerjenek az iskolai életbe. Igazgató asszony köszöntője után Mike Erwin a római katolikus egyház képviseletében tájékoztatta a szülőket az iskolánkban folyó hitoktatás lehetőségéről. A délután során különböző „tanórákon” vettek részt az ovisok. Egy rögtönzött kis meseelőadással fogadták őket a harmadik osztályosok. A látott mesét közösen beszéltük meg, majd különböző feladatokat oldottak meg a kicsik az egészséges ételekkel, étkezéssel kapcsolatban. A tematikus kézműves foglalkozáson túl a gyerekeknek lehetőségük volt szókincsbővítés céljából angol nyelven énekelni, felszabadultan táncolni a kedvenc dallamaikra, és minden izmot megmozgatva testnevelés órán részt venni. A nap végén minden gyerek aranyérmet kapott, hiszen kiállták az aznapi próbákat. A sok-sok mosolygó arc kifejezte azt az örömet, és köszönetet, melyet a gazdag tartalmú suliváró jelentett az apróságoknak. Köszönjük a szülők, a leendő kis elsősök megjelenését és aktív közreműködését! Ivánkóné Pásztor Marianna és Pappné Belinszky Júlia tanító nénik Pénz témahétA Pénz témahét alkalmával a tanulóink lehetőséget kaptak a pénzügyi tudatosság fejlesztésére. Iskolánk idén is csatlakozott a pénzügyi és vállalkozói témahéthez március 3-7. között. Minden osztály legalább egy tanórán foglalkozott a témával és a pénzzel, pénzkezeléssel, a pénz történelmével, a különböző országok pénznemével vagy saját pénzt terveztek. A szervezők által küldött feladatlapokat órákon oldották meg a tanulók, melyek keretében készíthettek családi költségvetést, megismerték a hitelezést, annak veszélyeit valamint a kiberbiztonság is előtérbe került. A bankkártya használat, a bankszámlanyitás rejtelmeibe a nagyobb tanulóink kaptak betekintést. Az alsós tanulók a vásárlás élményével gazdagodhattak. A másodikosok az élelmiszerboltban, a negyedikesek a maguk által kialakított üzletben tapasztalhatták meg a vásárlás izgalmait. Az élményközpontú, rendhagyó órákon a gyerekek sok érdekes és hasznos dolgot tanulhattak a pénzügyekről, a tudatos tervezésről. Kiderült, hogy többen is tájékozottak ebben a témakörben, aktívak és érdeklődőek voltak; szívesen foglalkoztak a témával! Olvasni jó!A 2024/25. tanévben az "Olvasni jó!" országos levelezős szövegértési verseny I. félévi fordulójába iskolánk hét tanulója kapcsolódott be. Banu Bence, Jónás Bence, Nagy Hanna, Rózsa Mirella 4. osztályos tanulók hibátlan megoldásukért könyvjutalomban részesültek. Felkészítő nevelőjük Baráth Anikó tanárnő. Rendes Dorina 4. o. , Nagy Izabella Nóra 5. o. , Tóth Noémi 5. o. emléklapot kapott. Gratulálunk eredményes szereplésükhöz, a további versenyzésükhöz sok sikert kívánunk! Mónusné Révész Ágnes tanárnő |
|
|