Iskolánkban a mindennapi tanulás mellett már szeptemberben és októberben is komoly plusz munka hárult a gyerekekre és a dolgozókra egyaránt.
Lipem-lopom a szőlőt… fantázianévvel 3 hetes projektmunkát végeztek tanulóink. Az őszi betakarítással, a termések felhasználási lehetőségeivel ismerkedtek meg.
Célunk volt a mezőgazdasági munka játékos megismertetése, a munkára nevelés.
Köszönjük iskolánk szomszédjainak, szülőknek, dolgozóinknak, hogy lehetőséget adtak a gyerekeknek feladatuk elvégzéséhez.
A pályázat részletei a Projektjeink címszó alatt olvasható iskolánk honlapján.
Ízelítő a projektről:
A projekt megvalósításának konkrét elemei:
A tanulók a környezetünkben jellemző zöldségek és gyümölcsök betakarítását megismerték.
Szedtek krumplit s válogatták ügyesen méretük, minőségük szerint. Jó magyar szokáshoz híven, a házigazda a munka végeztével megkínálta őket édességgel, üdítővel. Rajz és technika órán szívesen faragták, nyomdáztak vele, állatfigurát készítettek belőle. BURGONYASZEDÉS
Almát szedtek, cipelték s öntötték zsákokba, de az egészséges almákból szívesen fogyasztottak később. ALMASZEDÉS
Voltak diót szedni, s készítettek gyümölcstálat, amit jóízűen fogyasztottak, kóstoltak lekvárokat, majd álmodoztak kreatívan a gyümölcsökről. DIÓVERÉS
A fejes káposzta is ládába került, s a nagylányok megtanulták hogyan kell tisztítani, gyalulni és besavanyítani. KÁPOSZTAVÁGÁS
A kukoricatörés tetszett a legjobban a gyerekeknek, pillanatok alatt zsákba kerültek a kukoricacsövek, s közben volt idejük összehasonlítani az aszály miatti különbségeket a csövek között. A kicsik ügyesen morzsolták a szemeket és készítettek termésképeket. KUKORICATÖRÉS
A gyűjtött levelek, termések a rajz és technika órákat gazdagították, a munkák közben megismert dalok az énekórák hangulatát színesítették. ŐSZ A MŰVÉSZETBEN
A sárgarépa is konyhára került, s ügyesen tisztították s aprították fel a lányok. A zöldségfélékből is készült egy vitamintál s lelkesen fogyasztották a gyerekek, bízva egészségmegőrző és bőrszépítő erejében. SÁRGARÉPASZEDÉS
Szőlőszüreten is segédkeztek kicsit, s az elsősök házilag készítettek 100%-os szőlőlevet ujjacskáik és egy szűrő segítségével, s fogyasztották jóízűen. SZŐLŐSZÜRET
A takarmányrépa betakarítása erőt próbáló feladatnak bizonyult, de örömmel vitték, s etették vele az állatokat. TAKARMÁNYRÉPASZEDÉS
A tökcipelés a fiúk feladata volt, s a lányok segítségével töklámpás készült belőle. TÖKSZEDÉS
Piaci sétán figyelték meg hová kerül a sok-sok áru, s hogyan fogyaszthatják azok is, akiknek nincs kertjük. S ennyi munka után szórakozással zárták a projektheteket. Az Ifjúsági Ház szüreti felvonulásán vettek részt, ahol a civil szervezetek mellett a 4. osztályosok adtak kulturális műsort. ZÁRÓKÉPEK
A teljes képanyag iskolánk képgalériájában látható, ahol a fotókról kiderül, hogy a feladatok közben mennyi játszás, nevetés segítette a gyerekeket abban, hogy a játék munkává komolyodjon.
Baráth Anikó