Iskolai hírek
Módszertani látogatásonMódszertani látogatáson jártak iskolánkban a Nyíregyházi Egyetem harmadik évfolyamos biológia szakos hallgatói. A program vezetője Dobróné Tóth Márta tanárnő volt. Megtekintették az iskola tantermeit, udvarát, majd kilátogattak a Rétközi tóhoz. Volt némi idő a tanulókkal való beszélgetésre is. Kiss Kata és bandája elvarázsolta a hallgatóságot"Magyarból jeles" című műsoruk hatalmas tetszést aratott. A Kiss Kata zenekar sajátos formációja a hagyományos dallamvilágot és a nemzeti folklórt ötvözi. Kompetenciafejlesztés másképpenAz erdei iskolában tanult, s csoportközi kapcsolatokra kidolgozott ismereteikről adhattak számot a hatodik osztályosok természetismeret órán. Az erdő életközösségének néhány tagból álló táplálékláncáról már tanultak. A szélesebb összefüggések megértése érdekében az osztályteremben került sor arra a tanórára, ahol játékosan, de a lényeget kiemelve hálóztuk be az osztálytermet. A kooperatív tanulási technika egyik kiválóan alkalmazható lehetősége vált valóra. Az erdő élőlényeinek (a termelő és fogyasztó illetve lebontó szervezetek fajai) neveit megkapva megkezdődött a táplálékhálózat kiépítése. Az óra végére egy nagy pókhálóhoz hasonló vörös fonaltömeg jött létre. Izraeli vendégek jártak iskolánkbanIzraelből, annak is legnagyobb városából Tel-Avivból érkeztek a vendégek iskolánkba. Avinoam Rosen ügyvéd és fia Yair rövid sétát tett intézményünkben. Mindent megnéztek amit az idő rövidsége alatt lehetett. Avinoam felesége is pedagógus, (informatika szakos) így különösen érdekelte őket az iskola infrastruktúrája. Mivel Yair egy kibucban dolgozik (mezőgazdasági szövetkezeti közösség), a füvészkertünk növényfajaival, a tanítás módszertanával kapcsolatban tett fel számtalan kérdést. A PET-palack sátrat és a magas ágyásos burgonyatermesztést hazaérve mindenképpen megvalósítják saját kertjükben. Több gyerekkel is elbeszélgettek angolul. Szabóné Balogh Erika tanárnő aztán mindent pontosan elmondott angolul. Vilmán László ezt a biológia teremben tovább bővítette. Elmondta miért szeret ide járni, s hibátlan angolsággal bemutatta a szaktanterem tárgyait is. Az iskolából Tornyospálcára vezetett az útjuk ahol az izraelita temetőben emlékeztek meg imáikkal itt nyugvó őseikről. |
|
|