Get Adobe Flash player

A hónap verse

Ölbey Irén: Angyalének mennybemenetel napján

Ölbey Irén: Angyalének mennybemenetel napján

Áldottak legyenek a füvek és a fák
és áldott legyen a földön minden virág
és áldott legyen az út, áldott legyen a kő,
mert itt jár halk léptekkel az Üdvözítő.
S áldott legyen az ember ha a mennyei
béke és szeretet izzón átöleli
és ha az emberiségnek hasznára van
s az Isten átöleli lelkét boldogan...
Boruljon elé az ember, a virág, a fa,
legyezd Őt körül tavasz édes balzsama,
csókold fehér ruháját napfény, levegő,
mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő.

Ölbey Irén: Április

Ölbey Irén: Április


Jaj, de bolond hónap
ez az április,
kacag az égbolton
még a felleg is.

Kacag az égbolton
az a drága nap,
csillognak a fényben
a kis bogarak.

De aztán kacsint a
huncut április
s beborul az égbolt
és már esik is.

Hullanak a súlyos,
bús esőcseppek,
verik a didergő
gyenge füveket.

Nem sokáig esik,
újra csak kisüt,
mosolyog az ágon
a bimbó s a rügy.

Most meg újra esik,
de cudar idő,
csapkod jobbra balra
a hideg eső.

Felszisszen a szél is 
s zeng vad éneket...
olyan ez a hónap,
mint egy rossz gyerek.

 

 

Áprily Lajos: Március

Áprily Lajos: Március

A nap tüze,látod,

a fürge diákot

a hegyre kicsalta:a csúcsra kiállt.

Csengve,nevetve

kibuggyan a kedve

s egy ős evoét a fényre kiált.


Régi kiszáradt

tó vize árad,

néma kutakban a víz kibuzog.

Zeng a picinyke

szénfejű cinke

víg dithyrambusa: dactilusok.


Selymit a barka

már kitakarta,

sárga virágját bontja a som.

Fut, fut az áram

a déli sugárban

s hökken a hó a hideg havason.


Barna patakja

napra kacagva

a lomha Marosba csengve siet.

Zeng a csatorna,

zeng a hegy orma,

s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived ?

Szabó Lőrinc: Nyitnikék

Szabó Lőrinc: Nyitnikék

Alszik a hóban
a hegy , a völgy:
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
A nyár nyitogatta,
temette az ősz:
és volt aki vesztett,
és nincs, aki győz.
Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,
s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,
mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zúzmara.
Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.
Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan szaporán,mint
éles fuvola.
Az a fuvolás
a Nyitnikék !
Már kezdi is újra
az énekét:
Két füttyre mindig
kvart lefelé:
nem sok,de örülni
ez is elég.
Nyitnikék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom,mire gondol
a néma föld.
Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:
Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,
Nyitnikék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!
Nyitni, de- nyitni, de-
nyitni kék!
a telet bírni
illenék!
Bírni és bízni
illenék
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.
Nyitni kék!-fütyülök
utána
s nézek az eltűnő
madárra.
Nyitni kék, fütyülöm
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék.
Mint az a fázó
kis madár,
aki sírja és bírja,
ami fáj,
akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.
Nyitni kék, indulok
nyitni kék,
fog az én szívem
is nyitni még.
A hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szívét:
fütty-fütty-fütty,
nyitni kék, nyitni kék -
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!