Get Adobe Flash player

A hónap verse

Ölbey Irén : Megállok itt tűnődve

Egy napon majd a földre
visszalátogatok
s megállok itt tűnődve,
én, messze csillagok
testvére,mintha élnék,
megállok álmatag,
nehéz sóhajjal. Fényét
átszúrja majd a nap
rajtam, mint arany dárda
hegyét. Lágy disztichon
lesz a szelek zúgása
s részeg kortyot iszom
hűs borából. S a fákat
hosszan simogatom.
S mintha a régi bánat,
a régi fájdalom
csapna le rám, a lomha
fényben körüllebeg
s belém markol mardosva
majd az emlékezet:
e tájon,ahol bokrok
karja leng szomjasan,
itt voltam nagyon boldog
s vadul boldogtalan.

Ölbey Irén: Aranycsengő

Színaranyból ötvöztek engem.
Mint mély sóhaj,mint halk ima,
mint vallomás,oly lágyan rebben
hangom: csupa muzsika.

Csendítek úrfelmutatásra,
csengetek csengő rímeket
s csilingelem a nagy világba:
szeressetek, szeressetek.

De, jaj, előttem kürt sikongat,
mögöttem lázas, nyugtalan
kalapács kong s harangok bongnak
tűzvészt és árvizet felettem.
S ima-szavam, sóhaj-szavam
elvész a süket végtelenben.

Ölbey Irén: Ami fontos

Egyszerűség és tiszta lélek
s a lét, mely értelmét megérted.

S szivedet akkor átlángolja
a jóság öröme lobogva.

Mert két dolog az ami fontos,
ami megköt, s ami feloldoz:

a napjaid Istenben éljed,
s használj az emberiségnek.

Ölbey Irén: Magyar falu

Magyar falu. A lomha fák
fölött a hold az égre hág,
a szomjúság örök dalát
búgja a néma pusztaság

Kémények füstje imbolyog,
bokrok sötét haja lobog
és tündökölnek a konok
sugárzásban a házsorok.

A nádtetőket szelek tépik,
vak kurjantás hasít az égig,
az én szent,dacos fajtám él itt.

Áldott vérük tüzes és bátor,
súlyos szavukban erő lángol,
hujrázva  jöttek Ázsiából.

Ölbey Irén: Ábécé


Alig harminckét hangod érces,bátor
és puha,mint az omló selyemfátyol.

Te ott lüktetsz az imában s a jajban.
Tudsz átkozni s tudsz megáldani halkan.

Te vagy a hanglépcső,az örök skála.
Te vagy az életünk szent muzsikája.

További cikkeink...