A hónap verse

Ölbey Irén: Örökség

2017. január 06. péntek, 11:00 |

A szépapáim még nemesek voltak.
Hétszilvafás, úri henyélők. Dzsentrik.
Amijük volt, mindent eltékozoltak.
Rám, bús utódra nem testáltak semmit.

Szegény szívemben szörnyű, szörnyű bűn ég.
-Meggyónom most a hűs alkonyi csöndben-
a tékozlás nagy, mámoros, szent bűnét
koldus unoka, én, én örököltem.

Az őseim kezén elúsztak szerte

a kék határok, erdők, szőlők, telkek.

Szórom tékozlón én is egyre, egyre,

amim van, ezt a mély csodát: a lelket.

Ölbey Irén: Tégla

2016. november 29. kedd, 14:15 |

Hadd mondjak halk verset terólad én ma
Szelíd és megvetett, rőtszinű tégla.

Oly kicsiny vagy,mégis oly hatalmas.
A karcsú dóm mi más mint téglahalmaz?

Mint minden jónak- ég felé tör vágyad,
Belőled épülnek a büszke házak.

Épül belőled sok,sok pompás város
S ha hívnak,mégy kunyhók rongy falához.

Atomjaid közt irgalmasság lüktet,
Fagytól,hidegtől óvod bús testünket.

Lépcső is vagy. Járunk rajtad le és fel.
S tűröd alázatos,halk békességgel.

S ki gondolná,hogy te vetettél ágyat
A művészetnek és a kultúrának.

Én tisztelője tollnak és ecsetnek,

Megvetett tégla téged is szeretlek.

Gyóni Géza: Halkabban…

2016. október 28. péntek, 21:30 |

Halkabban járjon, aki él
S dúdoljon csöndes éneket.
Messzi sírdombok fejinél
Ma ezer gyász-szobor mered.

Ezer menyasszony könnye hull,
S eztán már mindig sír szegény.
Mély sírban álomtalanul
Alszik ezer szép vőlegény.

Lányok, virágot szedjetek,
Díszítsétek a sírokat.
Nem lesz már vőlegényetek,
Ki oly szelíden simogat.

Mind hű volt s pompás férfi mind,
Kikről legendát sző a tél.
Szemük a sírból ránk tekint:
Halkabban járjon, aki él.

Ölbey Irén: Szél

2016. október 02. vasárnap, 14:51 |

A fák között úgy fut, szalad
Mint virgoncvérű kis fiú.
Erős markával a hiú
Rózsák bíbor szirmába kap.

Fütyül, száguld a fürge szél,
Szilaj kedve határtalan.
Amerre jár, a rőt arany
A fákról sírva permetél.

Kapukat dönget s büszke ő.
Ha hull a rozzant háztető
És ha szemedben könny vacog.

Itt-ott bezúz egy ablakot.
…Aztán a fáradt, vad gyerek
Halkan, békén elszendereg.

Ölbey Irén : Szén

2016. szeptember 08. csütörtök, 11:16 |

Most már széntömb. Fülledt,fekete, fojtó

tárnából dobta ki a bánya.

Most már széntömb, de - barna őserdőknek

volt régesrég piciny paránya.

Valamikor törzsét orkán döngette,

töve a föld bús borát szívta

és hamuszínű,fátylas éjszakákon

ága fényért könyörgött sírva.

S mert a fa mindig szomjasan dalol,búg,

(az örök szépnek érzi éhét)

s mert a fában ott lüktet fájón, vágyón

a nagy magasság és mélység:

Valamikor nótát nótázott halkan

sok levele,sok mákszem húrja,

töve titkos,kanyargós mélyeken járt

és az orom az eget fúrta.

Most már széntömb.Palás, magányos, árva.

Némasága a holtak csendje.

De ha piros lánggal lobog: őserdők

zúgnak,zokognak hosszan benne.

További cikkeink...