Get Adobe Flash player

A hónap verse

Ölbey Irén: Legelő

És itt a legelő, kopár
és végtelen sík,
fölötte rózsás, tejopál
felhő menekszik.

A kútnál álmos tehenek,
az istenadták,
a rozsdafényű, gyér füvet
lustán szálazzák.

S mint egy pogány hit papjai
búgnak fel lágyan
a Naphoz, e sivatagi
szomorúságban.

Az árokpartról messze néz
egy magányos fa,
tüzes könnyeket ejt nehéz,
lecsüngő lombja.

Mert erdő lengett valaha
itt s most siratja
testvéreit az árva fa.
Tövénél satnya

pipacsok szétszórt szirmai,
nyaldosó lángok:
fel akarják tán gyújtani
e holt világot.

Ölbey Irén: Balassi Bálint éneke

Ölbey Irén: Balassi Bálint éneke

(Balassi Bálint után)


Oh áldott pünkösd,gyönyörű

idő. Az ég csupa derű.

Az utat langylehelletű


szél sepri. Rózsák nyílanak,

bólong a fa s zöld lomb alatt

kiáltoznak a madarak.


Violák lengnek,tiszta, friss

himnusszal harsog, zeng a víz.

Jó annak, kit jó lova visz,


mert repül a mén,mint a szél,-

gyöngyös,harmatos füvel él

s combjában táncot jár a vér.


Most mulat a jó katona.

A mellre mézként csorog a

nyugtalan mezők szép-szaga,


fénylik a fű. S ő enyeleg,

vagy paripán a rét felett

száguld, oldalán fegyverek


vasa csillog. Oh  te ravasz

évszak, a földet sugaras

lánggal te töltöd be,tavasz.


Dicsérjük hát a menny urát.

S igyunk! Hűtsék a szomjúság

hevét le a boroskupák.

Ölbey Irén: Senki szigete

Az én szívem a senki szigete.
Az én szívem magányos,szomjas,béna.
Árván nyit ott a szekfű és verbéna.
Az én szívem lágy dallal van tele.

Körülfonja a bánat kék vize.
Az én szívemben bú-madár dudolgat.
Az én szívemben álom-fák bókolnak.
S a hűs parton nem köt ki senki se.

Az én szívem a senki szigete.
Az én szívemben könnyesek a rózsák.
Az én szívemben fáj, fáj a valóság.
Bús senki földje boldog lehet-e?!

Ölbey Irén: Áprilisi reggel

A táj olyan,

Mint egy csodás japán mese.

Az éjszaka

A szilvafa

Szirmát kitárta boldogan.

Szirmát puhán kitárta mind.

S a virág sok fehér szeme,

Mint habkönnyű, szép csipkefátyol,

A lenge tűzben ringva ring.

A kert s a távol,

Virágban áll.

A szél hűs méla, halk zene.

Olyan a táj,

Mint egy csodás japánmese.

Ölbey Irén: Tavaszi vasárnap délelőtt

Zengő, csodás vasárnap.

Én már mise után

vagyok. Vén, csupasz ágak

integetnek sután

 

tömör, smaragd rügyekkel.

A fű gyönggyel hímes.

A langy tavaszi reggel,

mint dús aranymíves,

 

bearanyozta gazdag

fénnyel a házakat.

A külvárosi roskadt

utca arany szalag,

 

arany folyó:  fehéren

kavargó , áradó,

rest, nyugtalan tüzében

csillogni csuda jó.

 

A fakadó kertekben

ezer madár csivog.

Én értek madárnyelven,

előttem nem titok

 

a bűvös, bölcs madárszó,

mely forrón, részegen

ömlik el a parázsló,

ideges kerteken.

 

Én értek madárnyelven,

de szólni nem szabad,

mit mond a türelmetlen,

vad fütty az ég alatt,

 

mert mindjárt meghalnék én.

S még élni akarok,

élvezni lanyhán, békén

e szép vasárnapot,

 

zokogni egyszer –másszor

s örülni néhanap.

Mert olykor zúg a zápor,

máskor meg süt a nap.

További cikkeink...