Get Adobe Flash player

A hónap verse

Ölbey Irén: Keserű ima

Kinek adod a sóhajtásomat

S a nótás kedvemet,

Ha mint egy hangyát morzsol szerte most

Hatalmas tenyered?

 

S a sok meg nem írt könnyes dalomat

Uram hová teszed?

Ki álmodja az álmaim tovább,

Ha majd már nem leszek?

 

S hova lesznek-mondd-lelkemből a nagy

Súlyos, bús bánatok.

S helyettem sírni, sírni majd ki fog

Uram, ha meghalok?

 

S belőlem kiknek osztod szét a halk

Pajzán, szép örömöt.

Ha életem kis ifjú sudarát

Most derékon töröd?

 

Ha két szememnek árva mécsese

Többé már nem ragyog,

A még le nem élt éveim sorát

Uram,kinek adod?

Ölbey Irén: Nagyapám

Emlékek markolnak belém,

rád gondolok, holt nagyapám.

S mintha tündéri, enyhe fény

villanna rám,

 

felmerül lágyan renyhe, szűz

magányomban halk mosolyod,

amely, akár a rőzsetűz

ellobogott.

 

Szavadat hallom zengeni

s látom kabátod álmatag,

ahogy szilaj szél lengeti,

mint szárnyakat.

 

Látom eres, gyűrűs kezed

s barna, parázsló szivarod,

belőle kékes, réveteg

füst csavarog.

 

Egyszerű, emberi, meleg

sorsod volt, halott nagyapám,

bolyongtál dús szőlőhegyek

hűs oldalán

 

s aranypárás, mély völgyeken.

S rózsaszínű, tréfás derű

mókázott szádon szüntelen.

Bús, gyenge fű

 

lepi már süppedt sírodat,

te kedves, vidám öreg úr

s befed a köd s az alkonyat.

Jaj, szertehull

 

minden, minden, szép tetteid

elenyésztek. Új emberek

harca dúl a holtak szelíd

pora felett.

 

Terád ugyan ki gondol itt?

Még néhányunk szívében élsz

s ha mi meghalunk, elborít

a feledés.

Ölbey Irén: Diófa

Lángol a nap fényesen,

diófa ring a hegyen.

terebélyes az a fa,

néha felnyög sóhaja.

Áldottak a hajnali

bíbortüzben ágai.

Haj, diófa, diófa,

mennyi sok a diója.

Nem veri azt senki le,

mikor eljön ideje,

leveri az ősz szele,

terítve a föld vele.

A zöld burok kifeslik,

barna rajkó kiesik.

Jaj de finom a dió,

megérdemli, aki jó.

Fenn a csillogó hegyen

teleszedem a zsebem.

Ölbey Irén: Szeptember

Megérett a hamvas szilva,

mosolyog, mosolyog,

a napból mint arany kádból,

halavány fény csorog.

 

Megérett az arany dió,

megérett a barack,

szőlőszagú szél fütyürész

zörög a lágy haraszt.

 

Sárgul a szép virágoskert,

sárgulnak már a fák,

zörgő-csörgő rest avaron

lépeget már a láb.

 

Búcsúznak a kis madarak,

a gólyák a fecskék,

korán leszáll az öreg nap,

s hűvösek az esték.

 

Hűvös,fázós a hajnal is

s köd leng a határon.

Megérkezett a szeptember

színezüst batáron.

Ölbey Irén : Ima az emberiségért

A világot, Uram, te teremtetted
s benne mindenki a Te gyermeked lett.

Fehérbőrű vagy indián vagy néger,
Te megváltottad, Uram, hulló vérrel.

Uram, testvérek vagyunk itt mindnyájan.
Miért van hát annyi harc a világban?

Uram, add, hogy tudjunk jobban szeretni,
a másét ne kívánja többé senki.

Ó legyen több jóság s kevesebb vétek,
Uram, találjon meg mindenki Téged.

Haragnak, gyűlöletnek legyen vége.
Jöjjön el a Te országod, a Béke,

ámen.

További cikkeink...