Get Adobe Flash player

A hónap verse

Ölbey Irén: Kezdődik a tanítás

Csepereg a lágy eső,
elszaladt a szünidő.

Olyan gyorsan elszaladt,
mint a színes gondolat.

Elszállott a drága nyár,
mint egy bohó kis madár.

Elsuhant, mint csapongó,
aranyszárnyú pillangó.

Elszállt a nyár, a csodás,
kezdődők a tanulás.

A fény halványon lobban.
Itt ülünk a padokban.

Szél zeng a domboldalon,
véget ért a vigalom.

Véget ért a pihenés.
A tudomány drága méz.

A tudomány drága gyöngy.
Jó barátunk lesz a könyv,

világít nagy fény gyanánt.
Segíts Urunk, jó Atyánk,

legyen velünk irgalmad,
adj kitartást, szorgalmat.

Ölbey Irén : AZ ÉN ANYÁM


Az én anyám csak tekintetes asszony, 
Még nem is nagyságos. De a szíve 
Napként ragyog. S családja kis körét 
Arany szíve arannyal hinti be.

Reggeltől estig megállása sincs
Mindig dolgozik. Olyan egyszerű 
Évek óta nem vett már új ruhát: 
Ámde a szíve drága hegedű.

Szíve szépszavú, szelíd hegedű,
A szíve meleg napfényt muzsikál; 
Szívéből egyre zeng a szeretet, 
Szívéből egyre zeng a napsugár.

Nincs annál szebb, s mélyebb muzsika, 
Mint az ő forró, nagy szeretete:
Aggodalommal, gonddal, gyötrelemmel, 
Könnyel van minden akkordja tele.


Az a biztató, féltő muzsika
- A lelkem hallja, s érzem és tudom -
Mindig velem jár, mindig kísér engem, 
A köves, rögös, bús életúton.

Érzem s tudom: óv véd, félt az anyám. 
Mert gyermekeiért él egyedül.
Minden kis búnk nagy fájdalom neki, 
S akkor örül, ha velünk örül.

Lelkéből azért másnak is jut. Isten 
Talán annak megmondhatója csak: 
Befőttet, mézet, néhány fillért, jó szót, 
Vigaszt még hány rászorulónak ad....

Az én anyám csak tekintetes asszony. 
De még dús király-asszony sem lehet
Őnála jobb őnála gazdagabb,
Mártírabb, hősebb, szentebb, nemesebb.

Ölbey Irén: Krisztus XXXVI. vers

Húsvét volt. Gyöngyszín reggel
locsolta be a földet.
Nehéz, mély fűszerekkel
jámbor asszonyok jöttek

a sírhoz. Az égen kék
felhők ragyogtak, rózsa
nyílott a mámoros lepkék
cikáztak. Záporozva

hullt az illat. És íme
a sírról a kegyetlen
kő el volt hengerítve
s nem lelték az üregben

Jézust. Tündöklő angyal
jött s elhengerítette
egyetlen mozdulattal
a szörnyű súlyt. S lebegve,

nagy fénnyel szállt ki Krisztus.
S mint a holtak,elestek
az őrök. És a színdús
reggelben szózat zengett:

„ Miért kutatjátok fáradt
és szomorú holttestek
közt az élőt? Feltámadt
az Úr,akit kerestek.

Feltámadt, ahogy mondta”.
És azok örvendeztek
és szétvitték lobogva
a hírt a tizenegynek.

Ölbey Irén: Lakoma

Rohan a gyors.Előtte ködlő távol.

Mögötte kék zászló a füstszalag.

A töltésnél, ahol a gyér akác-sor

- Mintha elvágták volna-megszakad.

 

Egy ember ül. Barázdáltarcú. Barna.

-A nap topázport tékozolva ont.-

Földszínű rozskenyért szorít a marka.

Az izzadt zubbony rajta csupa rongy.

 

Apró ingeskorától követ vág tán.

Kitett,koldus fia a földnek ő.

Vadul,mohón eszik.Mellette csákány

S egy sorvadt fa.magasra szökkenő.

 

Vadul,mohón eszik.Szegény testvérem.

Az életed de unt átok lehet.

Verekszel, harcolsz,izzadsz,égsz keményen

S alig van meg a száraz kenyered.

 

Vadul, mohón eszel.Szegény testvérem.

Ki elhagyott vagy,mint az úti gyom,

Pálinkák gőzénél, a lejtő szélén.

Mondd,elfog-é a nagy mélységiszony.

 

Szegény testvérem olykor lelked éhét,

Mondd, oltja-é szeretetlakoma?

Vagy tán a jóság,igazság és szépség

Kenyerét nem is kóstoltad soha?

 

...Ott ül a töltésnél.Búsarcú.Barna.

Kábán tekint a gyorsvonat után.

Földszínű rozskenyért majszol az ajka

S görnyedt testét fény fonja át puhán.

 

Ölbey Irén: Kőkerítés

Mint ősi, konok, kínai
fal, ólálkodik a falu
tövén.Rendes hézagai
közt széleslevelű lapu

forog az arany levegő
rest párájában álmatag.
Körül kakukkfű s dudva nő.
Fülledt, forró kertek alatt

loholva fut a lomha fal,
mintha a nagy város szilaj
lázálmától féltené

a kis falut.De ha szelek
vihognak, mint -zöld szárny lebeg
a lapu a város felé.

További cikkeink...