Get Adobe Flash player

A hónap verse

Ölbey Irén: Szonett a hulló levelekről

Már kezdi szép aranyszínű tavasszal

S ha forró fényzáport locsol a nyár

A holt lomb akkor is táncolva száll.

Az ősz egész rozsdás boglyát levagdal.

 

Hull álmodón a nyírott, ősi parkban,

Zokogva hull az erdőn, kerteken,

Tavasszal, nyáron, ősszel, bús telen,

Hull mindenütt és mindig halkan, halkan.

 

A szél fájón gyászindulót nyekerget

S mint harcosok vad harcteren elesnek,

Hull, hull a lomb s az elmúlásra int ő.

 

A fák lelkén a bú sírássá halkul,

Könnyükből új levél nő s új avar hull.

Óh bánatos , örök, szilaj keringő.

Ölbey Irén: A boldogság

A boldogság színes szivárvány.

Csak mosolyog, csak integet.

Utána nyúl a lélek árván

S elérni nem lehet.

Ölbey Irén: Kezdődik a tanítás

Csepereg a lágy eső,
elszaladt a szünidő.

Olyan gyorsan elszaladt,
mint a színes gondolat.

Elszállott a drága nyár,
mint egy bohó kis madár.

Elsuhant, mint csapongó,
aranyszárnyú pillangó.

Elszállt a nyár, a csodás,
kezdődők a tanulás.

A fény halványon lobban.
Itt ülünk a padokban.

Szél zeng a domboldalon,
véget ért a vigalom.

Véget ért a pihenés.
A tudomány drága méz.

A tudomány drága gyöngy.
Jó barátunk lesz a könyv,

világít nagy fény gyanánt.
Segíts Urunk, jó Atyánk,

legyen velünk irgalmad,
adj kitartást, szorgalmat.

Ölbey Irén : AZ ÉN ANYÁM


Az én anyám csak tekintetes asszony, 
Még nem is nagyságos. De a szíve 
Napként ragyog. S családja kis körét 
Arany szíve arannyal hinti be.

Reggeltől estig megállása sincs
Mindig dolgozik. Olyan egyszerű 
Évek óta nem vett már új ruhát: 
Ámde a szíve drága hegedű.

Szíve szépszavú, szelíd hegedű,
A szíve meleg napfényt muzsikál; 
Szívéből egyre zeng a szeretet, 
Szívéből egyre zeng a napsugár.

Nincs annál szebb, s mélyebb muzsika, 
Mint az ő forró, nagy szeretete:
Aggodalommal, gonddal, gyötrelemmel, 
Könnyel van minden akkordja tele.


Az a biztató, féltő muzsika
- A lelkem hallja, s érzem és tudom -
Mindig velem jár, mindig kísér engem, 
A köves, rögös, bús életúton.

Érzem s tudom: óv véd, félt az anyám. 
Mert gyermekeiért él egyedül.
Minden kis búnk nagy fájdalom neki, 
S akkor örül, ha velünk örül.

Lelkéből azért másnak is jut. Isten 
Talán annak megmondhatója csak: 
Befőttet, mézet, néhány fillért, jó szót, 
Vigaszt még hány rászorulónak ad....

Az én anyám csak tekintetes asszony. 
De még dús király-asszony sem lehet
Őnála jobb őnála gazdagabb,
Mártírabb, hősebb, szentebb, nemesebb.

Ölbey Irén: Krisztus XXXVI. vers

Húsvét volt. Gyöngyszín reggel
locsolta be a földet.
Nehéz, mély fűszerekkel
jámbor asszonyok jöttek

a sírhoz. Az égen kék
felhők ragyogtak, rózsa
nyílott a mámoros lepkék
cikáztak. Záporozva

hullt az illat. És íme
a sírról a kegyetlen
kő el volt hengerítve
s nem lelték az üregben

Jézust. Tündöklő angyal
jött s elhengerítette
egyetlen mozdulattal
a szörnyű súlyt. S lebegve,

nagy fénnyel szállt ki Krisztus.
S mint a holtak,elestek
az őrök. És a színdús
reggelben szózat zengett:

„ Miért kutatjátok fáradt
és szomorú holttestek
közt az élőt? Feltámadt
az Úr,akit kerestek.

Feltámadt, ahogy mondta”.
És azok örvendeztek
és szétvitték lobogva
a hírt a tizenegynek.

További cikkeink...