|
Az én anyám csak tekintetes asszony, Még nem is nagyságos. De a szíve Napként ragyog. S családja kis körét Arany szíve arannyal hinti be. Reggeltől estig megállása sincs Mindig dolgozik. Olyan egyszerű Évek óta nem vett már új ruhát: Ámde a szíve drága hegedű. Szíve szépszavú, szelíd hegedű, A szíve meleg napfényt muzsikál; Szívéből egyre zeng a szeretet, Szívéből egyre zeng a napsugár. Nincs annál szebb, s mélyebb muzsika, Mint az ő forró, nagy szeretete: Aggodalommal, gonddal, gyötrelemmel, Könnyel van minden akkordja tele.
|
Az a biztató, féltő muzsika - A lelkem hallja, s érzem és tudom - Mindig velem jár, mindig kísér engem, A köves, rögös, bús életúton. Érzem s tudom: óv véd, félt az anyám. Mert gyermekeiért él egyedül. Minden kis búnk nagy fájdalom neki, S akkor örül, ha velünk örül. Lelkéből azért másnak is jut. Isten Talán annak megmondhatója csak: Befőttet, mézet, néhány fillért, jó szót, Vigaszt még hány rászorulónak ad.... Az én anyám csak tekintetes asszony. De még dús király-asszony sem lehet Őnála jobb őnála gazdagabb, Mártírabb, hősebb, szentebb, nemesebb.
|