Az én anyám csak tekintetes asszony, 
Még nem is nagyságos. De a szíve 
Napként ragyog. S családja kis körét 
Arany szíve arannyal hinti be.

Reggeltől estig megállása sincs
Mindig dolgozik. Olyan egyszerű 
Évek óta nem vett már új ruhát: 
Ámde a szíve drága hegedű.

Szíve szépszavú, szelíd hegedű,
A szíve meleg napfényt muzsikál; 
Szívéből egyre zeng a szeretet, 
Szívéből egyre zeng a napsugár.

Nincs annál szebb, s mélyebb muzsika, 
Mint az ő forró, nagy szeretete:
Aggodalommal, gonddal, gyötrelemmel, 
Könnyel van minden akkordja tele.

Az a biztató, féltő muzsika
- A lelkem hallja, s érzem és tudom -
Mindig velem jár, mindig kísér engem, 
A köves, rögös, bús életúton.

Érzem s tudom: óv véd, félt az anyám. 
Mert gyermekeiért él egyedül.
Minden kis búnk nagy fájdalom neki, 
S akkor örül, ha velünk örül.

Lelkéből azért másnak is jut. Isten 
Talán annak megmondhatója csak: 
Befőttet, mézet, néhány fillért, jó szót, 
Vigaszt még hány rászorulónak ad....

Az én anyám csak tekintetes asszony. 
De még dús király-asszony sem lehet
Őnála jobb őnála gazdagabb,
Mártírabb, hősebb, szentebb, nemesebb.