Nekem a Balaton a Riviéra...

Július 12-én hajnalban 40 lelkes gyerek és 4 kísérő útnak indultunk a fonyódligeti Erzsébet-táborba. A finom ebéd és a szobák elfoglalása után várt minket a Balaton csábító vize. Az esti tábornyitás után megkezdtük az igazi tábori életet.
Délelőtt és délután táncórákon vettünk részt, a szabadidőnk nagy részét pedig a Balaton jelentette. A vízi kalandpark az egyik legnagyobb élmény volt! Városnéző kisvonattal elrobogtunk Fonyódra is, megcsodáltuk a kikötőt, fagyiztunk, bazároztunk.
A táncfoglalkozásokon kívül bekapcsolódtunk a tábor egyéb programjaiba is. A fiúk focibajnokságon vettek részt, Kovács Adél a tábori Ki mit tud?-on 2. helyezést ért el vers kategóriában.
Nem csak a nappalok emlékezetesek ám! Éjszakai pizsiparty, tejszínhabpakolás, szülinapos tortázás teszi felejthetetlenné a hetet.
A táborzárón kicsit összeszorult szívvel énekeltük a tábori dalt, s a búcsúesten disco és játék volt kimerülésig. Mi kísérők ez alatt is szorgoskodtunk, egy finom lecsót bográcsoztunk, s bár a tábori ellátás finom volt és bőséges, mégis örültek a gyerekek a hazai ízeknek.
Péntek reggel bepakoltunk a buszba és továbbfolytattuk utunkat Keszthelyre. Megcsodáltuk a Festetics kastély gazdagságát, a hintók sokszínűségét. De a fantasztikus élményt a vadászati múzeum és a modellvasút kiállítás nyújtotta! A sétáló utcában megvásároltuk az ajándékokat, fagyiztunk és szomorúan indultunk haza. Gyorsan elrepült az egy hét. Iskolánk honlapján a fotók beszélnek helyettünk majd.

Fáradtan kicsit, de élményekkel tele érkeztük meg, s öleltük át szüleinket!

Köszönjük Erzsébet-tábor, köszönöm gyerekek, köszönöm Rozika és Kati tanár néni, András tanár bácsi!

Baráth Anikó

DÖK vezető