HOSPITÁLÁS ÉS INTÉZMÉNYLÁTOGATÁS TARCALON

2013. szeptember 19-én az Integrációs iskolai programunk részeként  24-fős küldöttség kereste fel a  Tokaji-hegy nyugati oldalán található Tarcal község általános iskoláját. A vendéglátóink nagy szeretettel fogadtak bennünket, s az intézmény bemutatása után megtekintettük a 4. osztály egyik matematika óráját. Természetesen az a módszer érdekelt bennünket, amelyet az iskola igazgató helyettese  alkalmazott a hátrányos helyzetű  gyerekek felzárkóztatása érdekében. A kombinált óravezetés  nagy része a digitális táblán zajlott. Az iskolában közel azonos számú gyermek tanul, mint nálunk Dögében, azonban 19-fő pedagógus oktatja őket, sőt kezdő pedagógusok, úgynevezett mentor tanárok is segítik a munkát.
A rövid óraelemzés után egy séta következett a gyönyörű zempléni faluban. Nagy hangsúlyt helyeznek a közterek kialakítására, a turizmusból adódó lehetőségek kiaknázására.
A finom ebédet egy régi, de nagyszerűen felújított pincében fogyasztottuk el, amit itt "Borfalunak neveznek". Valójában ez az épületegyüttes is a falusi vendéglátást vállalja fel. Maradtunk volna még a vendégszerető és igen szép hegyalján, de a szakadó eső inkább a hazaindulásra ösztönzött.
Az elmúlt  évben megismertük a Bodrogkeresztúri iskolát, ahol szintén sok érdekes tapasztalattal tértünk haza. A tarcali intézmény sok dologban hasonlít  a dögeihez. Az ötleteket, tapasztalatokat igyekszünk majd mindennapi munkánkban felhasználni, s visszavárjuk kedves vendéglátóinkat. (as)