Karácsonyi jótékonysági gálaműsor hátrányos helyzetű tanulóknak

2012. december 21-én pénteken az Ölbey Irén Általános iskola elől külön autóbusz szállította Kisvárdára azt a 27 iskolást valamint szüleiket, esetleg nagyobb testvérüket, akik meghívottjai voltak a Művészetek Házában megtartott rendezvénynek. Az iskola igazgatójának és két nevelőjének vezetésével egy örömteli hangulatos programon vehettek részt a meghívottak, kiválasztottak. Egy családból sajnos csak egy gyerek lehetett ott.
Nagyszerű karácsonyi zenés-táncos produkciókat láthattak az érdeklődők, s volt sztárvendég is Vastag  Tamás  személyében.
A közel két órás gálán nagyon jól érezte magát mindenki. Külön köszönjük  a községünk iskolájának nyújtott lehetőséget Andrejcsikné Lengyel Máriának,  a program főszervezőjének, valamint Lengyelné Kántor Emesének, a szülői munkaközösség elnökének.
Köszönjük a kísérő nevelőknek, akik 14 órától 18 óráig részt vettek a rendezvényen, a szervezésben. Minden gyerek hatalmas élelmiszercsomaggal, játékokkal, ruhanemükkel térhetett haza. Finom ételeket és süteményeket, üdítőket is fogyaszthattak. Egy csöppnyi boldogságot szerettünk volna a gyermekek szívébe varázsolni. Úgy érezzük sikerült.         (as)