„Kitárul a világ" – megyei angol verseny

Iskolánk tanulói március 1-jén vettek részt a megyei angol versenyen, ahol eredményesen szerepeltek. Kluber Dániel, Kovács Kamilla, Nagy Sára, Nagy Péter, Tóth Gábor – 4. osztály; Nyíri Laura, Oláh Virág – 5. osztály, Révész Mia – 6. osztály, Béres József, Kantár Ádám, Kluber Ferenc – 8. osztály.
Szorgalmuknak és tudásuknak megvolt a jutalma, hiszen mindannyian az első 25 között végeztek. A kisebbeknek ez volt az első lehetőségük, hogy megyei szinten mérettessék meg magukat.

Legeredményesebb diákok:

Nagy Sára Kata 7. hely

Kluber Dániel 12. hely

Révész Mia Vivien 6. hely

Eredményükhöz gratulálunk és további sok sikert kívánunk nekik!

Szabóné Balogh Erika tanárnő