Kihajtott a hédervári „Árpád tölgy” egy termése az iskolai füvészkertünkben

Hédervár község nyugat Magyarországon Győr és Mosonmagyaróvár között a Szigetközben található Árpád kori település. Ebben a faluban található minden bizonnyal Magyarország legidősebb fája. A legenda szerint Árpád vezér is járt a fa alatt, s lovának kötőféke hagyta a fa törzsén még 907-ben a ma is látható nyomokat.

A kutatók 7-800 évesre becsülik ezt a kocsányos tölgyet. A századok alatt megküzdött tüzekkel, háborúkkal, érte villámcsapás, de megtámadták farontó bogarak és gombák is.

A fa ma is áll, s az erő, a kitartás és a hosszú távú gondolkodás jelképe. A korhadásnak indult famatuzsálem négy óriási ágából hármat már ledöntöttek a viharos szelek. 2007-ben aztán összefogással még sikerült megmenteni a fát, amely évről évre kihajt és termést is hoz. Erről a fáról kaptam 2019 őszén egy darab makkocskát Budapesten a Kertészeti Egyetemen. Dr. Halbrittel András tanár úr hozta el a fa alól. Néhány napon belül elültettem egy vedérbe s a szerszámos házikó déli végében rendszeresen locsolgattam.

Az idén tavasszal a makkocska kihajtott. Már majdnem arasznyi magasságú. Ez látható a képen . Bízom benne, hogy lesz aki később is ápolgatja, öntözi, s felnő –díszeként az iskolai füvészkertünknek. Ezek után szeretném ha a ricsikai 500-év körüli öreg tölgy- amely „Rákóczi-fájaként” ismert szélesebb társadalmi összefogásból szintén megújulhatna. Az ősz folyamán terméséből szeretnék begyűjteni, s talán kicsíráztathatom, és felnevelhetem ezeket az „időutazókat” melyek a távoli múlt egy darabját hozzák át nekünk a mába. (agárdy s.)