Nagy őszi természetkutató túra

Az idei évben két részletben sikerült a túrát végrehajtani. Szeptember 20-án a délutáni órákban csak a 7-osztály szakkörös tanulói vettek részt a Natúra 2000-es területekre tett gyalogtúrán. Talán egyetlen tanuló sem járt még ezen a tájon. Végig, a már majdnem kész csatorna kövezett útján mentünk, közben sok még virágzó növényfajt ismertünk meg. Egy-egy egerészölyv keringett a levegőben, vijjogásuk messzire elhallatszott. Ezen a túrán leginkább a táj változásait követhették nyomon a résztvevők. Másnap szombaton reggel sajnos csak három tanuló jött el a Csatkai legelőn át a Belfő csatorna melletti védett területekre tett gyalogtúrára. Ennek is megvolt az előnye. Ugyanis mindenre pontosan tudtak figyelni, s volt idő a határozókönyv használatára is. Csodásan szép koraőszi idő volt. Még több virágzó növényt sikerült lefotózni. Így a jakabnapi aggófüvet-melynek másodvirágzása volt, vagy a szintén újra virágzó ligeti zsályát. Lila fejecskéi igen szép látványt nyújtottak a réti imolának, s nagy foltokban tenyészett a közönséges gyújtoványfű. Ez utóbbi növény a tátogóhoz hasonló virágzatú. Átkeltünk a Belfőn, ahol több friss vaddisznó dagonyát is láttunk. A Csatkai legelőn szomorúan tekintettük meg a tönkretett egykori itatókutat, majd észak fel mentünk, de már a Szebecse-érben. Itt öreg-odvas száraz fűzfa mellett tettünk rövid pihenőt. Jó lenne megfigyelni a korhadó fát eső utáni fülledt nyári éjszakákon is, amikor zöldes fényben világít. Valaha ezt lidércnek hitték, s féltek a közelébe menni, holott bizonyos gombaszövedékek az okozói Már visszafelé jöttünk, amikor a Csatkai legelőszélen apró gyíkot fogtunk. Nos-ez, egy elevenszülő gyíkocska volt. Még nagyobb volt a meglepetésünk, amikor a temető keleti szélén tucatnyi hasonló ritka védett gyíkocskát leltünk. A nyáron itt már többször láttunk kifejlett példányokat is, de ennyi apróságra nem számítottunk.  Sok fotó készült az ujjnyi kis állatokról. Eltelt az idő. Már majdnem dél felé járt amikor tele élményekkel hazaindult kis csapatunk. Köszönöm Czifra Jázminnak, Kertész Gábornak és Bódi Dávidnak, hogy segítségemre voltak, s remélem sokat tanultak a hosszú gyaloglás során. A tucatnyi növényfaj mellett remélem azt a szemléletet is, hogy úgy próbáljunk a természetben jelen lenni, mintha mi is beletartoznánk. (agárdy s)