Ki látott már ilyet?

2019.július 27-én a koradélutáni órákban a Tornyospálca Jéki-szél nevű területén található  kb. 20-éves fehér nyáras területén „vadásztam” barna érdestinóru gombára. Mivel előtte egy nappal bőséges eső áztatta  a vidéket- gondoltam éppen ideje a gombaszedésnek. Tinóru - ki tudja miért 5-10-db elöregedett példány ha volt, ezt le sem szedtem. Viszont már visszafelé tartottam  a Kotyor nevű régi vízállás felől amikor az erdő szélén a második sor nyárfa alatt- néhány lépésnyire a tarlóföldtől feltűnő-sőt ijesztő jelenséget figyeltem meg. Kissé meggörbült vörös végű ujjszerű képződmények  állták félkörbe a fatörzset. Nem lehetett nem észrevenni.  Ilyen a vörös szín riasztó, figyelemfelhívó volta ! Szinte az egész aljnövényzet barnás-zöldes-sárgás volt, a már lehullott nyárlevelektől és az elszáradt egérárpa szalmájától , viszont a száraz fa tövében az 5-db ceruzavastagságú   „ valami” látványa nem hagyott nyugodni.  Visszamentem a kocsiban mindig nálam lévő fényképezőgépért , majd több képet is készítettem. Azt már láttam, hogy valamiféle gomba /szömörcsög féle/ lehet, de biztosat csak hazaérve a határozás során próbáltam szerezni. Kiderült, hogy tényleg szömörcsög. Ezt egyébként a kellemetlen dögszaga is elárulta amint az objektívvel fölé hajoltam. Nagyobb- akár arasznyira is megnövő rokona az erdei szömörcsög az iskolánk füvészkertjében is látható volt azon a napon. Megbeszéltem a látottakat a fiammal, majd Széles András kollégámnak is átküldtem e-mailan a képeket. Ő több gombász szakembernek is megmutatta, s úgy tűnik valami ritkaságot találtam? Bár csak a szakemberek által elvégezhető pontos spóraelemzés tehet rá pontot, de a talált gomba morfológiai jegyei   alapján  feltételezhető, hogy a ritka- igen sokak által( általam sem)  még sohasem látott  Elegáns kutyaszömörcsög / Mutinus elegans/ vagy a  hazánkban még  nem talált Málnavörös kutyaszömörcsög . / Mutinus ravenelii/

Mindenesetre  órák múlva visszamentem, s néhányat begyűjtöttem mint bizonyító példányt a forróságban  már fonnyadó termőtestekből. Régi barátomnak egy erdei iskolát vezető biológia tanárnak, Domina Norbertnek is elküldtem a gombafotót, s Ő is azt mondta, hogy ilyet sohase látott. Jómagam több mint 40-éve járom a természetet de most találkoztam ehhez hasonló különleges lénnyel. Merthát a gomba se nem növény, se nem állat. Gomba, aminek lenyűgöző faj és fajtagazdagsága ismert ( vagy még nem ismert).

A fa tövében még több úgynevezett boszorkánytojást is találtam az avarban. Ebből a látottak szerint hófehér kis labdákból bújik majd ki a gomba 5-8-cm magas ceruzavastag termőteste. A továbbiakban még szeretnék néhány fotót készíteni, de a gombát semmiképpen sem kívánom a termőkelyén bármiképpen háborgatni. Aki részletesebben kíván a szömörcsögfélékről olvasni, sok ismerethez juthat a gombahatározókból, valamint az internetről is. (  szöveg és fotó: Agárdy Sándor)