Víz- világnapi projekt

Évek óta hagyomány már iskolánkban, hogy a víz világnapján játékos rendezvényekkel felhívjuk a figyelmet a vizek fontosságára.
Az idei rendezvény ebéd után kezdődött. Agárdy Sándor intézményvezető rövid beszédében a víz életünkben betöltött szerepéről, a víztakarékosságról beszélt. Ezt követően Titka Hanna, Zakor Réka, Horváth Ramóna és Bódi Dávid 6.osztályos, valamint Vilmán László 8. osztályos tanulók szavalatai következtek a vízről, a tavaszról. A délutáni program részletes ismertetése után 50 db. kék "vízcsepp-diót" kellett megtalálni az iskolaudvaron. Ezért csoki járt. Ezt követte az osztályok papírbrikett bemutatója. Valamennyi osztály már hetek óta készítette ezt a tüzelőanyagot, s most vidám jelenetekkel mutatták be a készítést, és a majdani felhasználást. Ezt követte az uszodában a hajóúsztatás. Ilyen még nem volt Dögében! Az osztályok által elkészített legkülönlegesebb papírhajókat kellett átúsztatni az uszoda medencéjében. Óriási biztatás mellett ez minden osztálynak sikerült. Igaz, egy-egy hajó az oldalára dőlve, de megtette a kijelölt távot. Az eredményhirdetésen a zsűri nem volt könnyű helyzetben, mert minden osztály igen kreatív és eredményes munkát végzett, így 8 db első helyezést osztottak ki. Valamennyi tanuló süteményt és csokoládét kapott a fáradozása jutalmául. A délutánt önfeledt játék zárta. Ez úton is köszönjük a Községi Önkormányzat és a Diákönkormányzat anyagi támogatását, a nevelők lelkes hozzáállását, s tanulóink rendkívül fegyelmezett, vidám közreműködését! Sokan elmondták: kitűnő volt ez a nap! (as)