Erdei iskolában járt a hatodik osztály

Az elmúlt hétvégén bár fagyosan kezdődött a reggel, hiszen a Ricsikai László-tanyán mínusz 2-fokot mutatott a hőmérő, de egy kiadós gyalogtúra után már lekerültek a pulóverek. A Nap is kisütött, sőt igencsak befűtött délre. A bőséges, roppanós virslis reggelit követően több kilométer gyaloglás után meghódítottuk az erdőt. Közben a négy törzs tagjai mindent összegyűjtöttek amit a természet elengedett. Szedtek madártollakat, őszi leveleket, virágokat, terméseket. Közben egy domb megmászásában is jeleskedtek, ahol egy borzvárat is felfedeztünk. Megvizsgáltuk a fenyvesek aljnövényzetét, sőt a vastag tűlevél szőnyeget is elemeztük. Közben kétéltűeket, hüllőket és sokféle madárfajt is megfigyelhettünk. A legnagyobb számban a keresztes pókok voltak. Lépten-nyomon beleakadtunk a hálóikba. Az 500 éves kocsányos tölgy tanúfánál az erdő történetével is megismerkedtünk. Visszaérve a táborhelyre rövid pihenő után elfogyasztottuk a finom ebédet, majd megkezdtük a gyűjtött anyag feldolgozását. Mind a négy törzs fegyelmezetten és nagy-nagy szakmai érdeklődéssel dolgozott. A focizásra már sajnos kevés idő jutott. A gyűjteményeink az iskolai folyosón megtekinthetők. Kitűnő nyár végi időben,  jó hangulatban töltöttük el az erdei iskola tervezett programját. ( as)