Játszótér az iskolaudvaron

Nagy sikere van a Szülői Munkaközösség és a helyi Önkormányzat támogatásából folyamatosan fejlődő játszóterünknek.
A szünetek mellett a délutáni szabadidős foglalkozások során sem csupán a focizás a fő elfoglaltság, hanem hintáznak, libikókáznak, a hintaágyban beszélgetnek a gyerekek.
Mindenképpen jó ötlet volt a játszótér, melynek további fejlesztését is szeretnénk elérni még a közeljövőben. Őszre talán elkészíthetjük a játékvárat és a lépegetőket is. 17 négyzetméter gyepszőnyeggel kijavítottuk a napokban a füves kispálya egyik kapujánál a kitaposott füvet. Ezt egy hét múlva már használhatják a tanulók. Köszönet Csimbók Ervinnek és Kertész Istvánnak, valamint az iskola dolgozóinak.

(Agárdy Sándor)