Ölbey Irén : Szén

Most már széntömb. Fülledt,fekete, fojtó
tárnából dobta ki a bánya.
Most már széntömb, de - barna őserdőknek
volt régesrég piciny paránya.

Valamikor törzsét orkán döngette,
töve a föld bús borát szívta
és hamuszínű,fátylas éjszakákon
ága fényért könyörgött sírva.

S mert a fa mindig szomjasan dalol,búg,
(az örök szépnek érzi éhét)
s mert a fában ott lüktet fájón, vágyón
a nagy magasság és mélység:

Valamikor nótát nótázott halkan
sok levele,sok mákszem húrja,
töve titkos,kanyargós mélyeken járt
és az orom az eget fúrta.

Most már széntömb.Palás, magányos, árva.
Némasága a holtak csendje.
De ha piros lánggal lobog: őserdők
zúgnak,zokognak hosszan benne.