Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudomány Ünnepe

A kisvárdai Béres József TIT Egyesület, a dögei Ölbey Irén Általános Iskola és Meserét Óvoda, valamint a dögei Ifjúsági Ház szervezésében a dögei önkormányzat támogatásával első ízben rendezték meg a Magyar Tudomány Ünnepét községünkben.

A zsúfolásig megtelt biológia szaktanteremben Dr. Nagy Péter polgármester úr köszöntötte a megjelenteket.

Marczinkó István, a TIT tikára, valamint Csercsáné Józsi Anita művelődésszervező mutatta be az előadókat, s méltatta szakmai munkájukat.

Ezt követően került sor az előadásokra:

  1. „A tudomány és a gazdagság néhány mai aspektusa”

Előadó: Dr. Hajnal Béla professzor, hab. főiskolai tanár

  1. „Ősfoglalkozások a Rétközben”

Előadó: Dr. Nagy Ferenc ny. levéltári igazgató

  1. „Kompetencia alapú szemléltetés a biológia tanításában”

Előadó: Agárdi Sándor igazgató

A rendezvény az ifjúsági ház megtekintésével ért véget.