Beszámoló a dögei Ölbey Irén Általános iskolában megrendezett „Térségi iskolakerti műhelynapról” (2018. szeptember 21.)

A rendezvényünkre az Iskolakertekért Alapítvány pályázatán való kiválasztás után egy ragyogó őszi napon 2018. szeptember 21-én került sor. Alapos előkészítés előzte meg a vendégek fogadását. A regisztráció után délután 13-órakor megkezdődött az érdemi munka.
Iskolánk tantestületének technikai dolgozóinak, s nem utolsó sorban tanulóinknak köszönhetően  kitűnően előkészített és lebonyolított  iskolakerti műhelynapnak adhattunk otthont. Az országból mindössze négy iskola nyerte el a szervezés, s ezzel együtt a szakmai, módszertani munkájuk bemutatásának lehetőségét. A rendezvényre hét  általános iskolából érkeztek nevelők illetve tanulók, több mint félszázan. (Szabolcsveresmart, Kékcse, Baktalórántháza, Mándok, Kisvárda Teichman, Pap, és Nyírvasvári). A legtöbb iskolából most először vettek részt hasonló rendezvényen.  Hat helyszínen voltak bemutatók. Mind ezekhez a 6. osztályos tanulók kísérték el az egyes csoportok tagjait, de ők voltak a technika kezelői is. A 8. osztályos lányok a regisztrációban segédkeztek.  A rendezvény kezdetén Agárdy Sándor intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, s ismertette  a programot, majd szólt az iskolakertek jelentőségéről- Apáczai Csere Jánost idézve. Ezt követően Pauliczky Nóra az Iskolakertekért alapítvány munkatársa köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta az iskolakerti mozgalom pedagógiai, ugyanakkor a tudományosságot az agrárkultúra értékeit is folytatni kívánó fontos feladatait. Kiemelte a mai és az elkövetkező rendezvények pozitív hatásait.  A dögei iskola 7. osztályos Gyöngyharmat tánccsoportjának fergeteges táncát követően  Szűrös Petra, Szűrös Andrea és Kluber Ferenc  ismert emberek véleményét tolmácsolta a kertekről. A táncot Bárány Kristóf, míg a prózai műsort Baráth Anikó  tanárnő állította össze. Ezt követően elkezdődött a forgószínpad szerű területbejárás.  Az 1. állomáson a 260 fajból álló füvészkertet mutatta be Agárdy Sándor.  A 2. helyszínen Döge talajainak vizsgálatát végezhették el.  Itt Holló Sándor és Tóth Attila volt a kísérletek szervezője. A 3. helyszínen Döge régi elfeledett ételeit kóstolhatták meg Baráth Anikó tanárnő irányításával.  A Szülői munkaközösség és az Ifjúsági ház is bemutatkozott lapcsánkával illetve lekváros derelyével, lila hagymás, és szilvalekváros kenyérrel. Titkáné Gyüre Szilvia egy igen kapós ételt- kukoricamálét készített s hozott az alkalomra. Még az elsősök is megkívánták ezt  s kaptak is belőle. A 4. számú helyszínen az iskolai gyümölcsöskertet nézhették meg Vincze Katalin és Pappné Belinszky Júlia tanárnők kalauzolása mellett. Itt minden csapat egy-egy facsemetét kapott a későbbi állomásra. Az 5. számú állomáson Lippai Zsolt tanár úr mutatta be az iskolai gyógy és fűszernövény kertet, a kőzettani ösvényt s itt bekötött szemmel gyógynövényeket is felismerhettek/ ha tudtak/. Széles András Károly tanár úr  többféle kitűnő gyógyteát készített, amelyekből  bárki kóstolhatott. A hozzávaló vizet a helyszínen, bográcsban melegítette.                                 
Megízlelhették a nyírvizet (a nyírfa kicsurgó nedve) is, mely sokak tetszését elnyerte. A 6. helyszínen különböző facsemetéket ültethettek el Szabóné Balogh Erika tanárnő irányításával. Közben  sokan megcsodálták a spárgára kirakott tanulói rajzokat is.  Ebből 33 darab készült különböző technikákkal.
A rajzverseny témájául  "az én kedves kertem"  címet választották. Józsi Barnabás igazgató helyettes úr igyekezett mindenről sok fotót készíteni. A rajzokat az elkövetkező héten az iskola aulájában is kiállítottuk, s minden rajzot készítő tanuló jutalomban részesült.  A rendezvény alatt a tanítás zavartalanul folyt. A délutánba hajló „kert ünnep” mind a résztvevő kollegák, tanulók véleménye szerint is kitűnően sikerült.  Tantestületünk szerint mind több hasonló igazi továbbképzésre lenne szükség, a sokszínű iskolakerti mozgalom eredményeinek bemutatása, ötletadás, kapcsolatépítés, és a tudásátadás érdekében. 
A rendezvényünk egyszerre volt módszertani ötletbörze, népi tánc és ételkultúra bemutató, gyakorlati kertfejlesztés s nem utolsósorban a jövő iskolája (a munkaiskola) felé mutató pedagógiai iránymutatás is.

Döge. 2018. 10. 13.

Agárdy Sándor intézményvezető