Get Adobe Flash player

Iskolai hírek

Budapesti kirándulás

Budapesten jártunk!

Az ötödik osztályosok egy budapesti kirándulással búcsúztak az alsó tagozattól. Előzetes

szervezés után szeptember 17-re kaptunk engedélyt a parlament látogatására. Néhány

harmadikos és egy negyedikes tanuló is csatlakozott a csoporthoz és hajnalban nagy

izgalommal szálltunk fel az IC vonatra. Volt, aki először ült vonaton, így már hajnaltól

érdekesség fogadta. Négy órás utazás után végre megérkeztünk Budapestre. Utunk a

Parlamentbe vezetett először, s villamosoztunk. A Kossuth téren Rubóczki Éva óvónéni

ölelése, simogatása fogadott bennünket. A parlament patinás épülete lenyűgöző volt.

Csodálatos festmények, szobrok, történelmünk nagyjai jelentek meg a termekben. Láthattuk,

honnan irányítják hazánkat, a „honatyák” s melyik teremből tájékoztat a sajtó bennünket.

A koronázási jelképek mellett díszes őrségváltás szemtanúi voltunk. S meglepetésként itt

csatlakozott csoportunkhoz Dr. Seszták Miklós miniszter úr. „Bízzunk önmagunkban s

tanuljunk, így érhetünk el eredményeket” szavakkal köszöntött bennünket a Parlamentben.

Kirándulásunkat a Csodák palotájába folytattuk. Villamosra, metróra, majd autóbuszra

szálltunk. Mozgólépcsők le s föl, igazi élmény volt az utazás! A palotában sok-sok játék várt

bennünket. Mindent igyekeztünk kipróbálni s közben még egy „fizika órára” is bementünk.

Itt diót törtek a fejünkön, rakéta lett az üdítős üvegből s a hajunk is égnek állt. Ezt az

izgalmakkal teli palotát nem szívesen hagytuk ott, de sajnos indulnunk kellett a vonathoz.

Előtte betértünk a McDonald’s-ba, majd a kis menükkel a kezünkben helyet foglaltunk a

vonaton. 4 óra móka, nevetés, beszélgetés után 22 óra körül érkeztünk Kisvárdába.

Köszönjük a szülőknek, hogy hajnalban és este szállítottak minket a vonathoz. Rozika, Alice

és Ildikó néninek köszönet a kíséretért. Ez egy fantasztikus nap volt!

Az 5. osztály és Baráth Anikó

Pillanatképek alsó tagozatosaink első napjairól

.

Tanévnyitó ünnepség

Tanévnyitó ünnepség

Közeledik a tanévkezdés

Kedves tanulók! Kedves Szülők!

Móra Ferenc közismert és sokszor szavalt verse jutott eszembe amikor leültem a számítógép elé, s hozzákezdtem e felhívás megfogalmazásához.

„Vége van a nyárnak,

hűvös szelek járnak,

Nagy bánata van a cinegemadárnak.

…. Nos ha hűvös szelek még nem is nagyon járnak, a cinegemadár és sok kis és nagy diák bánatára - egyesek örömére- lassan vége a nyárnak, a nyári szünidőnek. Végleg letörlődnek a táblákra írt s év végi 2-hónapos szabadságot kiáltó VAKÁCIÓ! szó krétával megrajzolt betűi. Újrafestik a táblákat. Érdekes… sohasem írja ki senki, hogy HURRÁ! ITT A SULI! Már a fecskék is „iskoláznak” a villanydrótokon, készülődnek a több ezer kilométeres vándorútra.

A dögei Ölbey Irén Általános Iskolában is gőzerővel folyik a karbantartás, hogy a tanév egy megújult, kényelmes iskolában kezdődhessen. Újra vakolódott a balesetveszélyes déli homlokzat, s a két bejárati pillér. Átalakítások történtek a tornateremben, a gumipályán s szinte valamennyi teremben lesz javítás, festés.

Ez úton szeretném értesíteni a Tanulókat és a Szülőket, hogy az ünnepélyes tanévnyitót 2014. augusztus 31-én, vasárnap délután 4- órától tartjuk az iskola udvarán.

Az első tanítási nap: 2014. szeptember 1. hétfő. Hétfőn és kedden csak 12-óráig lesz tanítás és sem tízórait sem ebédet nem kapnak a tanulók. A 4. óra után hazamehetnek, s megkezdődhet a nagy könyv és füzetfedési családi akció.

Szerdán már lesz tízórai, ebéd, és uzsonna, s délután 4- óráig lesz tanítás az egész napos iskola szerint. Ez alól felmentést a szülő indokolt írásbeli kérésére csak az iskola igazgatója adhat. Akik kerékpárral szeretnének iskolába járni, kérem hozzanak erről szülői engedélyt, s adják át az osztályfőnököknek!

A nyár hátralévő részére jó pihenést, vidám falunapi szórakozást, némi ismétlő tanulást és jó egészséget kívánok Mindenkinek!

Agárdi Sándor
igazgató


 

IV. Dögei Hagyományőrző Krumplifesztivál

Gratulálunk Igazgató Úrnak!

Agárdy Sándor gyerekekkel
Dörgő tapsvihar erősödött fel a kánikulában a Nyíregyházi Főiskola ünnepségén. A Kodály Zoltán Kulturális Centrumban dr. Jánosi Zoltán rektor szavai zárták a tanévet, majd a 428 oklevél átvételére jogosult közül 298 hallgató élt a kézfogás lehetőségével.
Többek között gazdára talált a Bessenyei arany és ezüst emlékérem, tiszteletbeli polgára lett az intézménynek, díjazták az év leginnovatívabb oktatóját, kutatóját, dolgozóját, rektori elismerő okleveleket nyújtottak át, hárman pedig címzetes főiskolai docensi címben részesültek. Mindannyian óraadók, ketten ugyanott, a Környezettudományi Intézetnél – dr. Simon Csaba és Agárdy Sándor személyében, míg Laborczi Géza a Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének óraadója. A magas rangú kitüntetést a kiemelkedő szakmai munkát végző pedagógusok részére adományozta a szenátus döntése alapján a főiskola rektora.
Nemo est propheta in patria – azaz senki sem próféta a saját hazájában. A tornyospálcai illetőségű Agárdy Sándor a dögei Ölbey Irén Általános Iskola igazgatójaként érdemelte ki a titulust. Az erdei iskolai kézikönyve, a Suhogó idő című könyve, az óvodai és az általános iskolai környezeti nevelésről készített praktikus összeállítása egyaránt markáns része az Apáczai Csere János-díjas tanár munkásságának. Ahogy fogalmazott: „A jó tanár jövőbeni szerepe nem az, hogy mindenhez értsen, mindenben szakember legyen. Neki kell lennie a leglelkesebb diáknak!” Címzetes főiskolai docens lett tehát a leglelkesebb diák, akire méltán lehetnek büszkék Dögében, Tornyospálcán és a saját hazáján túl…
Ladányi Tóth Lajos

Ballagás 2014

Ballagás, tanévzárás

Kenuzás a Túr folyón

További cikkeink...