Get Adobe Flash player

Iskolai hírek

Megyei angol verseny sikerei!

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye általános iskoláiból 206 tanuló vett részt a megyei angol versenyen. Iskolánkat 4 évfolyamon 17 tanuló képviselte. Minden diák a középmezőnyben végzett, ezzel is bizonyítva, hogy megállják helyüket a versenyzők között. Nagy Sára Kata 5. osztályos tanuló 13. helyezést, Révész Mia Vivien 12. helyezést ért el. Ők lettek iskolánk legeredményesebb tanulói.

Gratulálunk minden versenyzőnek és további sikereket kívánunk!

 

Szabóné Balogh Erika tanárnő

Mikulás diszkó

A második adventi gyertya meggyújtása

Az első adventi gyertya meggyújtása

Az advent – a nyugalom, az elmélkedés, az adakozás és megnyugvás időszaka. Az advent a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól számított időszak. A legtöbb ember számára ez a rohanás, az ajándékok beszerzésének, a takarítás, a kalácssütés és a készülődés időszaka. Nem szabad megfeledkeznünk azonban az advent valódi, fő küldetéséről.  Az advent szó latin eredetű. Az "adventus" jelentése "eljövetel" és a Megváltó eljövetelére utal. Advent tehát a keresztények számára a Megváltó eljövetelére való várakozás jegyében és a karácsonyra történő lelki felkészülés jegyében telik. Korábban advent alatt szokás volt böjtöt tartani, miután karácsony estéjén naplemente után kezdődött az ünnepi karácsonyi időszak.

Az advent az egyházi, vagyis a liturgikus év első időszaka és 4 hétig tart. A negyedik adventi vasárnapot december 25-én Jézus Krisztus születésének ünnepe követi. Az első adventi vasárnap lehet a november 27. és december 3. közötti napok valamelyike, így az utolsó vasárnap akár december 24.-re is eshet.

Advent jellegzetes szimbóluma az adventi koszorú, melyen 4 gyertya van. Minden héten egy gyertyával többet gyújtunk meg rajta. Három gyertya lila színű, egy pedig rózsaszínű. A lila szín jelképezi a bűnbánatot és a megtérést, a rózsaszínű  gyertya az öröm és a boldogság szimbóluma.

  1. Az első adventi vasárnapon az első lila gyertyát gyújtják meg, mely tulajdonképpen Jézus Krisztus megszületését jövendölő próféták emlékének gyertyája.
  2. második adventi vasárnapon a második lila gyertyát, az ún. betlehemi gyertyát gyújtják meg, mely a szeretetet és Jézus jászolát jelképezi.
  3. harmadik adventi vasárnapon a rózsaszínű, az ún. pásztorgyertyát gyújtjuk meg, mely az örömet és a böjti időszak végét jelképezi.
  4. negyedik adventi vasárnapon az utolsó lila gyertyát, az ún. angyali gyertyát gyújtják meg, mely a békesség és nyugalom szimbóluma.

Kívánom, hogy az elkövetkező 4 hét Hitben, Reményben, Szeretetben és Örömben teljen el!

Vincze Katalin tanítónő

Látogatás a Cinemaqua Film és Naturparkban

2022. november 18-án 30 tanulónk nyert betekintést a filmes világ rejtelmeibe. A Cinemaqua Film és Naturpark falain belül eredeti díszletek között barangolva, kikapcsolódva szereztünk ismereteket a filmkészítésről, kulisszatitkokról és filmes trükkökről.

A filmdíszletek lenyűgöző látványt nyújtottak, felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk. Kipróbáltuk a Greenboxot, ahol tanulóink „láthatatlanná” váltak egy zöld lepedő segítségével, amelyet mesébe, illetve filmbe illő képekkel örökítettünk meg. A Jövő Háza termeiben beléptünk a virtuális valóság kapuján. Miután felvettük a VR szemüveget, azonnal egy fantasztikusan realisztikus világban találtuk magunkat, ahol bármerre fordulva - a virtuális technológiának köszönhetően - élethű látvány tárul elénk.

Látogatásunk során rengeteg érdekességre derült fény, tanulóink és kísérőtanáraik is fantasztikus élményekkel tértek haza.

Balogh Barbara tanárnő

Sikeres szereplés az English Field angol versenyen!

Iskolánkat 4 évfolyamról 27 tanuló képviselte október 22-én a Rotary Klub és a Vár Nyelviskola által szervezett angol versenyen. Így a legtöbb csapatot indító iskola címet is elnyertük. Bár szombat délelőtt zajlott a verseny, kicsit rendhagyó formában, diákjaink lelkesen vettek részt a feladatokban. Három fős csapatokban öt állomáson kellett angol feladatokat játékos formában megoldaniuk! Minden csapatunk nagyon ügyesen szerepelt és felvették a versenyt az angol tagozatos iskolákkal is! Köszönjük az önkormányzatnak, hogy segítettek a tanulóinkat a versenyre eljuttatni. Józsiné Sárdi Éva tanárnőnek, hogy délelőtt velünk volt és segített a diákok koordinálásában.

„A merő nyerők” csapatunk 3. helyezést ért el. A tagok: Barna Vivien, Révész Mia, Traski Réka.

A fényképeket a versenyen a Rotary Klub  készítette.

Szabóné Balogh Erika tanárnő

Olvasni öröm!

A nyári szünetben a kikapcsolódás mellett az olvasás öröme sem maradt el. Az országos olvasóverseny során két fordulóban feladatlapot kellett megoldani egy könyvhöz kapcsolódóan. Szabó Panna 3. osztályos tanuló nemcsak az olvasás örömét tapasztalhatta meg, hanem országos 1.helyezést ért el. A jutalom is megérkezett, egy ajándékcsomagot kapott. Gratulálunk!


Szabóné Balogh Erika

Koszorúzás a hősi emlékműnél

További cikkeink...