Get Adobe Flash player

Iskolai hírek

Zénó, az elképesztő madárijesztő

Zénó, az elképesztő madárijesztő címmel interaktív mesejátékot láthattak iskolánk 1-5 évfolyamos tanulói.A program a Megyei Könyvtár támogatása révén valósult meg. (as)

Nyílt nap az iskolában

2017. november 16-án nyílt napot tartottunk az iskolában. A nap során bármelyik tanítási órára vagy délutáni foglalkozásra eljöhettek a szülők, s megnézhették az iskolai tevékenységeket. Sajnos sokan nem éltek ezzel a felkínált lehetőséggel. Köszönjük azoknak a szülőknek akik időt szakítottak s megtekintették az órákat.

Az 1. osztályból 7 szülő vett részt.

A 2. osztályból 3 szülő vett részt.

A 3. osztályból 4 szülő vett részt.

A 4. osztályból -

Az 5. osztályból 8 szülő vett részt.

A 6. osztályból 9 szülő vett részt.

A 7.osztályból 3 szülő vett részt.

A 8. osztályból - A tanulók döntő többsége nyílt napon vett részt valamelyik középiskolában. (as)

 

Fergeteges táncgála

Iskolánk 5.évfolyamos tanulói is résztvevői voltak a november 8-án, a nyíregyházi Váci Mihály Művelődési Központban megrendezett táncgálának.

A 4 for Dance együttestől fergeteges táncprodukciót láthattunk, melyben a mi iskolánk Kis Gyöngyharmat néptánc csoportja is helyet kapott. Az egész estre a kreativitás, a jókedv, a dinamika és a művészi humor volt a jellemző. A nyulas-rókás mese T-hangja még ma is a fülünkben cseng, s közben a könny is kicsordult a szemünkből a nevetéstől.

Az est során kitűnő, hatalmas háttérmunkát jelentő zenei és táncos programokat láthattunk. Zúgott a vastaps minden produkció után. Köszönjük a lehetőséget és a sok-sok munkát Bárány Kristóf táncpedagógusnak és Barátainak, s nem utolsó sorban a csoportot segítő, szervező, irányító nevelőinknek és a korábban, de most is mindenben segítségükre lévő Szülőknek, hozzátartozóknak, támogatóknak! Ezen az éjszakába nyúló művészeti bemutatón is tovább öregbítettük iskolánk, községünk jó hírnevét.

Gratulálunk és köszönjük!

(agárdy)

Odúkihelyezés

A természetkutató szakkörös tanulók újabb odúkat helyeztek ki az iskolaudvarra. A verőfényes őszi idő kedvezett a munkának, s a már korábban elkészített A-B és C típusú odúkat sikerült szakszerűen a fákra kihelyezni. A madárlakások számozva vannak, melyekből következtetéseket lehet majd levonni az odú lakottságával, a fészkelő fajokkal kapcsolatban. Lehet,hogy egyes odúkat a színük, formájuk, égtájhoz való igazodásuk miatt jobban kedvelnek bizonyos madárfajok. Majd kiderül!(as)

Pályaválasztási bemutató

Rendhagyó osztályfőnöki óra keretében a Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola nevelői és diákjai tartottak gyakorlati bemutatót a 7. és 8. évfolyamos tanulóink részére. (as)

Óriás batáta

Révész Gyula úr,  a dögei Dalárda Kör elnöke hozta a napokban az iskolába a képen is látható hatalmas batáta (édesburgonya) példányt. A módosult gyökérrész súlya 4 kg 30 dekagramm volt. (as)

Megemlékezés a hősökről

Hetedik alkalommal tartottak megemlékezést a II. világháborúban elesettekről Döge községben. A megemlékezésen szavalat hangzott el, melyet Szürös Andrea 6. évfolyamos tanulótól hallhattunk. Ezt követően Kovács Zsuzsanna főhadnagy asszony a Honvédsuli parancsnoka mondott mindenkit megérintő ünnepi beszédet, s ezt egykori katonák visszaemlékezései tették még érdekfeszítőbbé. A községből a második világégésben elesettek emlékművére koszorúkat helyezett a községi önkormányzat, a dögei Nyugdíjas Egyesület, a református egyház, az Ölbey Irén Általános Iskola valamint a Dögei Nők Egyesületének képviselete. A megemlékezés végén egykori katonadalok, és egyházi énekek hangja mellett az iskola tanulói és nevelői helyezték el kegyelettel a mécseseiket. Az iskolában lehetőség nyílt az érdeklődőknek a korabeli fegyverekkel és katonaruhákkal való ismerkedésre is. (as)

Töklámpást készítettek a 4. osztályosok

További cikkeink...